„Az ÚT szülte az egyet,
az egy a kettőt,
a kettő a hármat,
a három valamennyi létezőt”
– (Tao Te King – Weöres Sándor fordítása)

Ha az ősi Kínával és a hagyományos kínai gyógyászattal kapcsolatban valamiféle konkrét képet vagy fogalmat szeretnénk felidézni, egészen biztosan a klasszikus Yin-Yang lesz az egyik leggyakoribb ötletünk.
És a hozzá tartozó jellegzetes fekete-fehér ábrázolás. Láttam már ezer formáját, tűzzel-vízzel, napocskával-holdacskával, sárkányokkal, halakkal, macskákkal, fiú-lánnyal – az emberi fantáziaszülemények kimeríthetetlen dömpingjében.

Talmivá, műanyaggá, tucattermékké egyszerűsítve – mondhatni silányítva is.

Az anyagi világ a polaritás kötelékében vergődik: mindenáron, mindenki és minden besorolódik, kényszeredetten ide vagy oda, sötét vagy világos, jó vagy rossz oldalra, és ez továbbhajlítva az én igazságom vagy a te igazságod, az ők vagy a mi csoportok szétválasztását hozza létre.

Ahelyett, hogy hátralépve egy lépést, messzebbről szemlélődve vagy éppenséggel közelebbről, szétszálazva figyelnénk arra, hogy mindez általában csak egymáshoz, vagy egy adott földi valósághoz viszonyítva helyezhető így el, a jó és a rossz csúszóskálájának két végére biggyesztve.

Mert „Nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá.” – fordítja Arany János a dán királyfi szavait. És ezzel a tizenhetedik században leírt mondattal el is jutunk oda, ahová illene elérkeznünk végre: a lebéklyózó, skatulyázó polaritás nemcsak, hogy nem ilyen egyszerű, hanem ráadásul jórészt belső világunk, ítélkezésünk, szűkre szabott megfigyelő zónánk révén saját magunk hozzuk azt létre, és vetítjük ki magunk köré.

A saját gondolkodásunk kontrolljával láthatjuk meg, hogy noha a természet és a világ a polaritás járma alá vettetett, mégsem minden fekete vagy fehér, a feketeség és a fehérség száz szálon egymásba fonódó, egymással egyensúlyban lévő, mégis folyton változó, ölelkező egyensúlyt és harmóniát alkot.

A kínai filozófia és a hagyományos kínai orvoslás ennek felismerésére és a harmónia megteremtésére tanít.